Sírni a zuhany alatt

EZT AZ ÍRÁST CSAK AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK BÍRJÁK AZ ŐSZINTESÉGET. 

TARTALMA CSAK FELNŐTTEKNEK AJÁNLOTT.

Nem tudom, hogy más nőnek hányszor tették fel a kérdést. Nekem sokszor. Százszor mondtam nemet. Háromszor igent. Sok gyűrűm volt, ami a szándékot és akaratot - azt, hogy szeretni akarnak - jelképezte. Az első gyűrűmet a nógrádi vár romjának tetejéről hajítottam le a semmibe. Értékes volt, mégis értéktelen. Egyszerűen csak nem akartam szeretni. A világ szerint a legértékesebb gyűrűm egy smaragd köves, cirkóniával díszített aranygyűrű volt. A barátnőmnél végezte, mint fizikai érték. Volt vésett mintás aranygyűrűm, köves, és egyszerű ezüst, vagy három színű arany... sokféle... még fa gyűrűm is volt. Az összetartozás jelképe. Vicces... legalábbis jelképnek...

A legszebb, és számomra a legértékesebb gyűrű egy orvosi fémből készült Anjou liliomos gyűrű, amit többé soha nem veszek le az ujjamról. Próbáltam láncon hordani. Próbáltam polcon tartani. Próbáltam mindent. Próbáltam szabadulni tőle. Azt hittem, a múltat jelenti. De nem. A jövőt. Amikor felhúzták az ujjamra, tartást kaptam. Amikor nem volt a kezemen, ronggyá váltam. Tarka, érdekes ronggyá. Egy használati tárggyá.

Ma felhúztam az ujjamra. Észre sem vettem eddig, hogy mennyire hiányzott a hétköznapokban. A tartás is, és a fizikai érzés, hogy ott van az ujjamon.

Újra megérett az idő a sírásra. Kell néha. Olyankor teszem, amikor rátalálok magamra. Fájdalmas ez a találkozás. Szembesülni kell a tetteimmel. Meghasonlani. Értékelni és átértékelni.

Szeretek sírni a zuhany alatt. A meleg víz a kisbabákat is megnyugtatja. Állítólag azért, mert az anyaméh magzatvizes közegét juttatja eszükbe. A biztonságot. Nincs jobb egy biztonságos helyen gyengének, védtelennek lenni. Mert mindenki gyenge és védtelen néha... és nem mindenkinek adatik meg az ölelő kar biztonsága, szükség esetén.

Édesapám szerint nincs olyan bánat, amit meg ne oldana egy forró fürdő és egy forró tea. Igaza van. Amikor tizennyolc évesen megerőszakoltak, a ruhám sáros, a bensőm mocskos, a harisnyám szakadt volt, és a forró víz valóban segített. Akkor szoktam rá arra, hogy a víz biztonságában sírjak. Egyszerűbben jönnek a könnyek, egyszerűbben jönnek a gondolatok. Aztán valamikor, később, ezután, megindulnak a szavak is.

Ez a történet is az akaratról szólt. Szeretni akartak... csak rosszul. Nem haragszom. Már tehernek sem érzem. Egy drasztikus előrelépés volt a fejlődésemben. Születésemtől fogva úgy élem, hogy mindent magamban tartottam. A jót, a rosszat, az örömet, a bánatot. Mindent mosollyal fedtem el. A hazugság mosolyával. Meg kellett, hogy törjek, hogy képes legyek őszintén élni. Őszintén mosolyogni. És őszintén sírni.

Nem tudom mi a jobb. Olyan gyűrűket viselni hazug mosollyal - saját magamat meghazudtolva és ,megerőszakolva' -, amiket csalárd módon húztak az ujjamra, vagy az, ha egy alsóbb érzelmi intelligenciával rendelkező ember fizikai terrorba burkolt érzelmi szükségleteinek vagyok a tárgya.

Egy pszihológus egyszer megkérdezte tőlem: Hányszor erőszakolja meg még saját magát? Hányszor tesz még saját maga ellen?

Ez volt életem legjobb két kérdése.

Érdekes az élet. Előbb utóbb minden a helyére kerül.

Sokat gondolkoztam azon, hogy képes lennék-e újra igent mondani. Igen, képes lennék rá. Csak erre vagyok képes. Nem kellenek az olyan tettek, amivel bántom magam. Már nem.

Sérthetetlen vagyok. Mert nyitott vagyok mindenre és mindenkire - egyedül a háborúra nem. Mert senki nem tud létével megbántani, legyen akármilyen ember. Mert nem ítélkezem, csak azért, hogy alázzak. Mert tudok sírni - a zuhany alatt. Mert őszintén tudok már mosolyogni. Mert tiszta szívvel fogadom el a veszteséget. Miert mindenkinek őszintén elmondom a véleményem - és aztán kezdjen vele amit tud és akar. Mert látom a világot, és nem csak nézem. Mert ott van a gyűrű az ujjamon.