,,...szerelem, hús nélkül semmi..."

Gyászos véget ért az idealizmusom és hitem által preferált kapcsolatom. Húúú... de komolyan fogalmaztam. Szóval átbasztak megint, mint a fehérre szikkadt kutyaszart a palánkon - csak, hogy mindenkinek érthető legyen. Persze imádhatnám egómat, és szánathatnám magam, nyalogathatnám sebeimet is... akár. Ha lenne. De nincs, ahogy számos más, régi megszokásom sincs. Tehát nagyon jól érzem magam a bőrömben. Húzok innen a francba, és végre a saját életemet élhetem. Hihető? Kedveseim... húsz év copy-paste élet után hihető?

Félek, néha kurvára félek, és szeretnék inkább a megszokás ködös gőzében létezni, és nem tisztán látni. Időtlenül lebegni és megszokottan szenvedni, mert kicsiny, bűnökkel teli szaros világom abszolút kiszámítható volt. De mint tudjuk, nem vagyok az a megalkuvós fajta. A szenvedésnek is van egy bizonyos mennyisége, ami után már nem kéjjel tölt el az a tudat, hogy a nőnek az a jó, ha szenved. Fárasztó volt, hogy a saját drámámban kellett élnem.

A helyzet az, hogy valóban igaz a mondás: ha becsukódik egy ajtó, akkor kinyílik egy másik. A pláne ebben az, hogy a másik ajtóval mindig sokkal, de sokkal jobban járok. Permanensen. Úgyhogy, kedves blogomon agyadat rohasztó, felszólítalak, hogy higgy! 

Két okból is. Egyrészt, mert hit nélkül megrogynál, mint a huzatot kapott piskóta, aminek az élvezeti értéke már messze nem olyan, mint kellene lennie, másrészt, mert más választásod úgy sincs. Feltéve, ha akarsz élni. Mármint valóban élni, nem csak lenni, mint egy bamba, gázokat termelő növény, akiből jobb esetben humusz lesz egyszer, és valamilyen módon mégis csak kénytelen hasznosulni, az energia nem vész el csak átalakul elvből kifolyólag.

Szóval, szerelmes vagyok. Aki ismer, az tudja, hogy ez nem újdonság... a szerelem bolondja vagyok. Voltam. Mindig. Ám ez most más, és tényleg más. Csak idézni tudom a Gymes szövegét... ,,szerelem, hús nélkül semmi". Könnyed, nem követelőző szerelem. Semmi, mégis valódi. Nullákból és egyesekből áll. Van-okból, és nincs-ekből.

És lőn, olyan szerelmet élek, amiben nem mérvadó a testiség. Imádom. Mosolygok. Szabad vagyok, végtelenül szabad. Nem vagyok teljesen testem rabja. Csak érzékelem azt. Nem használom eszközként. Szarok a hormonokra, viszont kurvára szenvedek tőlük. De a lelkem él, talán jobban, mint valaha. Van időm érezni. Mindenre van időm, ami fontos. Sajnálom régi önmagamat, sajnálom nőtársaimat, akik kettős láncon csaholva feszülnek meg, mint a tüzelő kutyák. Az ösztön kiélésének láncán, és a lélek nehéz acélpókhálójából szőtt láncon.

Pedig szerelmesnek lenni egyszerű: szeress és hagyd magad szeretni. Hallom lelkem belső, csilingelő és édes, mosolygós és kacagóan vidám hangját. Mert ezúttal nem a lelkem zártam kalitba, hanem a kémiát. Nem a lelkem nyirbálom, hanem testem szokásait, amik eddig csak a bajt hozták be azokon a bizonyos ajtókon. Ezért csapódott be mind. Reflexből. Már, ha van ilyenjük az ajtóknak. Az ember nem test, aminek lelke van, hanem lélek, aminek teste van. Kurvára nem mindegy ám...

Azért hajhásztam a szerelmet, mert testem rákényszerített. Lelkem szomját testemmel itattam. 

Most én kényszerítem testemet, hogy azt élje meg, ami lelkem sóhaja. Tehát, nem erőszakolom meg lelkem a testem által. Persze nagyon nehéz. Elfojtani a szaporodás folyamatos próbálkozásának ősi ösztönét... de be kell látnom, nem vagyok szaporodásra éhes, bármi áron örökíteni akaró vírus, mert úgy tűnik, a kromoszómáimon kívül van agyam is. Akaratom, mellyel lehetetlen világokat, életeket, sorsokat, nappalokat és éjjeleket akartam megváltani eddig. Bármi áron. A helyzet az, hogy az embernek saját magát kell megváltania, de legalábbis engedni kell az érzésnek, hogy ezt kétezer évvel ezelőtt megtette már valaki helyette...

És lőn! Romantikában élek. Az álmaimban. A gyerekkori álmaimban. Azokban a bizonyos romantikus álmokban. Köszönöm a keringőt a Hold alatt, a tóparton. Köszönöm a mosolyokat. A beszélgetéseket. Azt, hogy minden bűnöm ellenére még ma is hajlandó volt arra, hogy reggeli futást imitálva fárasszam vég nélküli körmondataimmal.

Ha most férfi lennék, megkérném a kezét... ha most férfi lennék, valószínűleg nemet mondana, mert ő is férfi. Éppen ezért imádok most nő lenni. Mondjuk mindig imádok nő lenni, de ez most megy erőlködés nélkül is.

Nő vagyok, nőbb vagyok, mint valaha.

Kívánságlista

Ki a férfi?

Férfi az, aki bon-bont hoz.

Férfi az, aki csodál téged. Férfi az, aki lelkesedik érted… és nem csak a melledért, mert neki olyan nincs. Férfi az, aki megtanulta a szemed színét. Férfi az, aki ismer… annyira, hogy tudja azt, hogy mikor kell neked hazudni, hogy ne veszíts az önbecsülésedből egy fikarcnyit se. Férfi az, aki gondolkodik helyetted, amikor az agyad elmegy legelni.

Férfi az, aki érint... és ezt egy örökkévaló boldogságnak érzed. Férfi az, akinek az érintése gyógyít, kívül, belül. Férfi az, aki megjegyzi a szavaidat.

Férfi az, aki megtanul téged.

Férfi az, aki ölel… pont a derekadat, pont elég erősen, és pont elég gyengéden – egyszerre mindkettőt.

Férfi az, aki ismeri önmagát. Férfi az, aki tud sírni. Férfi az, akiben látod a fiút. Férfi az, akiben látod az apa biztonságát. Férfi az, aki ismeri a korlátaidat… és segít ezeket odébb vonszolni, hogy nagyobb élettered legyen.

Férfi az, aki mosolyogva viszi a terheidet. Férfi az, akinek ösztönösen és mosolyogva viszed a terheit. Férfi az, akinek nem égeti meg a tenyerét a csillag, amikor lehozza neked az égből.

Férfi az, akitől tanulsz. Férfi az, aki olyan dologra képes, amire te nem leszel soha. Férfi az, akit tisztelsz. Férfi az, aki tisztel téged… mint embert, mint nőt, mint anyát.

Férfi az, aki szépen beszél az édesanyjáról. Férfi az, aki szépen beszél rólad.

Férfi az, aki képes benned élni… hogy te benne élhess. Férfi az, aki elkap téged, amikor behunyt szemmel, kitárt karral dőlsz felé.

Férfi az, aki tűri léted zaját... aki szereti léted zaját. Férfi az, aki érzi a táncot… és aki érzi a te táncodat is. Férfi az, akinek női ösztöneidből fakadóan meg akarod mutatni a ragyogásod… és azt, ahogyan elnyelsz minden fényt a világból, és esőt csinálsz, mert szomorú és kétségbeesett vagy.

Férfi az, aki látja benned az angyalt… és aki látja benned az ördögöt... és kordában tudja tartani mindkettőt. Férfi az, aki látja benned a kislány bizonytalanságát a nagyvilágban. Férfi az, aki ezzel nem él vissza. Férfi az, aki látja a szárnyaidat… és érzi a védőangyalaidat… és nem fél.

Férfi az, aki ész nélkül tud szeretni téged, és ésszel tud uralni téged.

Férfi az, aki látja benned a lehetőséget. Férfi az, aki tudja, hogy teremtő vagy. Férfi az, aki segít teremteni.

Férfi az, akinek a tenyerébe simul az arcod... mert pont oda illik. Férfi az, akinek a tenyerébe hullik a lelked, és megőrzi azt neked sértetlenül.

Férfi az, aki maga az erő. Férfi az, aki elég erős ahhoz, hogy meghajtsa a fejét. Férfi az, akinek van hite. Férfi az, aki hisz Isten létezésében... és hisz benned. Férfi az, aki hisz magában.

Férfi az, aki megfogja a kezed. Férfi az, akibe karolhatsz. Férfi az, aki igényli ezt. Férfi az, aki kívánja az érintést... aki tűri akkor is, ha fáradt.

Férfi az, aki érzi a tested forróságát… és aki érzi lelked forróságát is. Férfi az, aki hajnalban simogat és csókol. Férfi az, aki beléd feledkezik.

Férfi az, aki a bántó szavakat csókkal fojtja beléd. Férfi az, aki szeretetével a benned lévő pusztító erőt teremtővé teszi.

Férfi az, aki hallja benned a zenét. Férfi az, aki képes erre őszintén mosolyogva táncolni.

Csak egy férfi van. A többi csak hímnemű humanoid, akik valamennyire kompatibilisek veled. És, ha megtaláltad a férfit, már nincs szükséged fétisekre, sem kívánságlistákra.